2. fejezet: Meglepetés!

                                                               Brooklyn Clark


- Szépséges jó reggelt! -libbentem be életvidáman a konyhába, ahol drága nagynéném épp a reggelit készítette.
- Neked is, kincsem! -mosolyodott rám, miközben lelkesen sürgött-forgott a konyhában. - Mi ez a nagy öröm?
- Fogalmam sincs, egyszerűen csak boldog vagyok! -jelentettem ki nagy vigyorral az arcomon, s közben helyet foglaltam az asztalnál.
- Jólvan, örülök neked, Brook! Tegnap későn jöttél haza, történt valami? -fordult felém, és letett egy tálat a konyhapultra.
- Csak összeismerkedtem egy helyi lánnyal, nagyon jó fej! -áradoztam mosolyogva. - Ma is találkozni fogunk!
- Lehet emiatt vagy ennyire feldobva.. -állapította meg.
- Lehet. -bólintottam egy aprót. - De akkor készülődnöm kell! -pattantam fel az asztaltól.
- Nem is reggeliztél!
- Tudom, de nem is vagyok éhes. -csóváltam meg a fejem.
- Muszáj enned valamit!
- Jó, oké, akkor majd útközben bekapok valamit! -nyugtattam meg, mielőtt Anyuhoz hasonlóan ő is elkezdett volna nekem papolni.
- Rendben, de már ilyen korán mész? -nézett rám ártatlan, kiskutya szemekkel.
- Korán? Rose, már tíz óra van, és mire én elkészülök az beletelik néhány órába!
- Igazad van. -sóhajtott fel. - De ha lehet, akkor este időben gyere haza!
- Meglesz! -bólintottam okos kislány módjára, mint akinek megszabják, hogy mit csináljon, de még sem tartja be. Gyorsan felszaladtam a szobámba, s magamra csapva az ajtót a gardróbomhoz siettem. A szekrény legaljáról -mivel még nem igazán sikerült berendezkednem-, előhúztam a rózsaszín bőröndöm, s hatalmas nagy lelkesedéssel -ami nálam reggelente igen szokatlan-, feltúrtam az egész táska tartalmát. Mint ahogy említettem Rose-nak is, ez beletelt egy kis időbe, viszont megérte, hiszen egy tökéletes outfittet öltöttem magamra. Nagy elégedettséggel tértem be a fürdőbe, ahol a napi teendőimet elvégeztem, és mivel a sminkelést a mai napra hanyagoltam, ezért egy gyors hajfésülés után viszonylag hamar elkészültem. Az itteni időjáráshoz még hozzá kell szoknom, hisz' nem Los Angeles-ben vagyok, ahol akkor is meleg van, amikor hűvösnek kéne lennie. Itt viszonylag enyhe a téli időjárás, a Nap is néha-néha előbukkan, még sincs annyira hideg, hogy befagyjon a fenekünk. Nehéz volt azoktól a csodás, meleg napoktól elszakadni, de úgy gondolom, ahol van társaság és jó hangulat, akkor ez az egész felér egy Napsütéses nappal! Miután megbizonyosodtam a kellemesen enyhe időről, magamra kaptam a dzsekim és a converse-m, s már kint is voltam az utcán. Dolly-val a találkozót 11-re, ugyanabban a kávézóban beszéltük meg, ahol tegnap találkoztunk. Azt mondta, hogy van egy meglepetése számomra, ez pedig még inkább felvillanyozott, hiszen imádom a meglepetéseket. Az utcákon botoszkálva csak arra lettem figyelmes, hogy már is egy ismerős környékre tévedtem. Tekintetem a nagy épületen kalandozott el, és akkor megállapítottam, hogy a kávézóhoz értem. Lassan benyitottam a helységbe, s egy üres helyet keresve magamnak elindultam az üzletbe. Végül, nem is olyan hátul az ablak mellett egy tökéletes helyet találtam, amit rögtön el is foglaltam. Miután kényelmesen elhelyezkedtem  rájöttem, hogy Dolly még nincs itt. Gondoltam biztos elkéstem, pedig direkt kérte, hogy legyek pontos, de amikor a faliórára néztem, halkan felsóhajtottam, mert csak 11:02-öt mutatott. Ide-oda nézelődtem, a kezemmel dobolgattam az asztalon, várva Dolly-t. Még adtam neki egy negyed órát, de amikor megállapítottam, hogy senki sehol, úgy döntöttem, hogy elindulok haza felé. Az ajtónál állva még utoljára körbe néztem a helységben, hátha valahol megbújt újdonsült barátnőm. De sajnos nem volt sehol, szóval kiléptem a kávézóból, de akkor valaki nekem jött.
- Hé, figyelj az orrod elé! -kiabáltam rá mérgesen, de akkor megpillantottam az arcát. - Dolly! Hát te meg hol a francba voltál?
- Sajnálom, dugóba kerültem. -vigyorodott el kellemetlenül.
- Legalább egy SMS-t dobhattál volna!
- Tudom, sajnálom! -biggyesztette le ajkait. - De had engeszteljelek ki! -csillant fel a szeme.
- Még is mivel? -néztem rá értetlenkedve.
- Van egy meglepetésem! -pillantott a kezében lévő zacskóra.
- Imádom a meglepetéseket! -mondtam izgatottan.
- Na, akkor bent megmutatom! -biccentett a bejárat felé, majd be is indultunk, s ugyan oda ültünk le, ahol én ültem pár percre.
- Na mond már! -szóltam rá felvillanyozva.
- Ezt mutatni kell! -kacsintott
- Jó, akkor mutasd!
- De akkor csukd be a szemed! -szólt rám, mire lehunytam szemeim, és vigyorogva vártam a meglepetést. Hallottam, hogy Dolly szenved a zacskóval, mire akaratlanul is elröhögtem  magam. Mikor aztán a nagy zörgés megszűnt, Dolly halkan megszólalt.
- Kinyithatod! -mondta mosolyogva, s egy ismerős ruhadarabot tartott elém. - Tadaaa!
- Úristen, Dolly! -pattantam fel a helyemről, s kikaptam a kezéből a textil anyagot. - Ez? Az a ruha!
- Igen, amit tegnap kinéztél magadnak. -mondta természetesre véve a dolgot.
- De.. ezt hogy? És miért? És mikor? -néztem le rá, nagy, csillogó szemekkel.
- Tartoztam a tegnapi sütiddel. -vonta meg a vállát.
- Jó, de ez... egy vagyonba kerülhetett!
- Igazából nem került sokba.
- Jó, mindegy. -legyintettem. - Nagyon köszönöm! -hajoltam le hozzá egy nagy ölelésért.
- Ez még nem minden! -vigyorodott el pimaszul, én meg csak kérdőn pillantottam rá.
- Mit tartogatsz még?
- Tegnap mesélted, hogy szeretsz bulizni, meg fesztiválokra járni... -kezdte.
- Igen.. -bólintottam.
- Hát, elviszlek egyet szórakozni! -jelentette ki nagy lelkesedéssel, mire egy hatalmas vigyor ült ki az arcomra.
- És mégis hova? -érdeklődtem kíváncsian.
- Egy hét múlva lesz egy két napos fesztivál a közeli sportcsarnokban!
- Király!
- És mind a két napra van jegyem! -vette elő a papír darabokat a zsebéből. - Lesz kaja, pia, koncertek, meg mindenféle hülyeség!
- Jól hangzik! -söpörtem oldalra a hajam.
- Az biztos! És ráadásul ilyenkor rengeteg híresség érkezik ide, lehet szerencsénk lesz!
- Az jó lenne, még életemben nem futottam össze egy hírességgel sem. -húztam a szám.
- Nem vagy egyedül, nekem is minden álmom egyel találkozni! -mondta, s szemei csillogtak.
- Ha nem is egy hírességgel, de egy fiúval jó lenne összefutni!
- Igen, be kéne pasizni... -esett gondolkodóba. - És épp ezért vettem meg neked ezt a ruhát!
- Szóval, akkor szexibe fogjuk nyomni? -pillantottam rá huncutan.
- Pontosan!
- Alig várom már! -beszéltem erőteljesen, mire Dolly egy nagy mosolyt villantott. Mindketten nagyon izgatottak voltunk, de azt hiszem Én jobban, mivel ez egy új hely volt számomra, és nem igen tudtam mire számítsak..!

                                                                            ***

- Na, akkor be kell szerezni pár dolgot a fesztiválra! -jelentette ki Dolly, mikor betértünk a plázába.
- Rendben, és pontosan mire is gondoltál? -karoltam belé, és beléptünk az üvegajtón.
- Tudod, a szokásos csajos cuccok; parfüm, smink, kiegészítők..
- Okés. -bólintottam. - Merre kezdjük? -néztem körbe.
- Fent az emeleten, itt csak kajáldák vannak.. -indult meg a mozgólépcső irányába. Az emeleten rengeteg jó bolt volt, de azt hiszem nálunk LA-ben azért sokkal nagyobbak, és több a választék, de ez is tökéletesen megfelelt, ahhoz, hogy bevásároljunk! Nem volt olyan butik, ahova ne néztünk volna be, szinte mindent körbe jártunk, és már az elején négy-öt szatyorral gazdagodott a kezünk. Eleve úgy volt, hogy csak pár dolgot szerzünk be, de közben olyanokat is vettünk, amire semmi szükség: napszemüveg, csoki, testápoló, fejhallgató és egyéb ilyen felesleges dolog.. Az a baj, hogy Én nagy vásárló típus vagyok, és mint kiderült Dolly is az, szóval ha két ilyen ember egymásra talál, akkor szerintem mindegyik bolt üresen fog állni. Ez fordult elő velünk is! Mondjuk, annyiból volt jó, hogy a többséget Dolly fizette, mivel Én nem készültem nagy vásárlásra, de hát még így is maradt elég pénzünk egy menüre a Mekibe. Délutánra mindketten kifáradtunk a vásárlásban, de nagyon jól éreztük magunkat, és jó sokat nevettünk, valamint sikerült jobban megismerni egymást! Ez egy igazi csajos nap volt, amire már régóta szükségem volt. Régebben Anyuval járkáltam el mindenhova, de ahogy összejött neki ez az álláslehetőség már kevesebb időt töltöttünk együtt, és most, hogy el kellett utaznia, nem nagyon volt kedvem kimozdulni. Most viszont ismét kedvem lett ehhez, és ráadásul a társaság is jó!
A plázázás után Dolly haza kísért, mert nem ismertem az utat visszafelé. Út közben megbeszéltük, hogy valamelyik nap nálam alszik, hogy jobban szokjuk egymás társaságát, amit remek ötletnek tűnt! Mikor betértem a házba, nagy megkönnyebbültséggel vetettem le magamról a cipőm és a dzsekim, majd hangosan rikácsolni kezdtem Rose nénémnek, aki egyből megjelent a konyha ajtóban.
- Látom haza jöttél! -részesített két cuppanós pusziban.
- Igen, végre! -sóhajtottam egy nagyot.
- Na, mi az? Nem érezted jól magad? -tártotta szét karjait.
- Dehogynem! Csak nagyon elfáradtam. -sétáltam be a konyhába, és leraktam a sok szatyrot.
- Merre jártatok? -kérdezte érdeklődve, a szatyrokat szemlélve.
- A közeli plázában voltunk, egy kicsit elmentünk vásárolni. -ültem le az asztalhoz.
- Jól tettétek! -mosolyodott rám. - És miket vetettek?
- Mindenfélét, ami szükséges egy fesztiválra.
- Milyen fesztivál? -kerekedtek ki karikás szemei.
- Elhívott szórakozni, majd holnap elmesélem, de most ledőlők egy kicsit.. -nyafogtam a homlokomat fogva.
- Jólvan, drágám!
- Holnap találkozunk! -adtam neki egy puszit, s felállva elindultam az emeletre..

Na, szóval itt is lenne a második fejezet! Kissé késve, de csak most volt igazán időm rá! 
Nem lett túl hosszú, de nem is terveztem annak! Majd fejezetekről fejezetekre lesznek hosszabbak, hiszen akkor fog valóban kibontakozni maga a történet!
Remélem, azért ez is elnyerte tetszéseteket! Ha ez így van, akkor hagyjatok magatok után nyomot! :)
Bia xx

1. fejezet: Újonc

   Brooklyn Clark

2013. Február másodika van. Pár órája landolt a gépem Arizónában. Most épp a nagynénémhez, Rose-hoz tartok, egy taxiban üldögélve. A szüleim Európában, pontosabban Németországban kaptak munkát, így egy kis időre elutaztak, és bár elmúltam 18, Anyuék jobb szeretik, ha valaki ügyel rám. Itt nem arról van szó, hogy nem bíznak meg bennem, egyszerűen csak elővigyázatosak. Szerintem nem baj, ha aggódnak értem, akkor lenne baj, ha nem tennék. Míg a taxiban ülve az ablakon nézek ki, az utcákon az emberek tömegei járkálnak fel és alá. Gondolom mindenki siet a munkába, hiszen reggel van, senki nem akar dugóba kerülni. Egy nagy ásítás után előszedtem a telefonomat és dobtam egy üzit Rose-nak. Mikor választ kaptam az SMS-re, bedugtam a fülest és vártam, hogy az egy órás útnak vége legyen. Így elnézve Arizóna ismeretlen utcáit, egész aranyos helynek tűnik. Forglmas, nyűzsgő város, pont amihez hozzá vagyok szokva. Szerintem nem lesz itt semmi gond, majd csak egy barátnőt kell szereznem, mivel fogalmam sincs, hogy mit fogok magammal kezdeni egyedül... Ez alatt a kis gondolat menet alatt sikeresen megérkeztem Rose nénikémhez, aki már a ház előtt várt rám. Boldogan kiszálltam a taxiból, s miután a bőröndjeimet is kipakoltam a nénikémhez siettem. Amint odaértem Rose nyakába ugrottam és jól megölelgettem. Nagyon jó érzés volt újra látni őt, és ez az érzés kölcsönös volt. Az első dolog, amit Rose tett, hogy rengeteg süteménnyel halmozott el. Nem győztem könyörögni neki, hogy ne adjon többet, mert akkor kora reggel okádom telibe a lakást, aminek nem biztos, hogy örülne. Miután sikerült megállapodnunk, körbe vezetett a házban és megmutatta a szobám. Rögtön be is cuccoltam, majd úgy döntöttem, hogy azt a pár órát muszáj kipihennem. Kiküldve Rose-t a szobából kényelembe helyeztem magam az ágyon, s álomba merültem. Gondolom nem sokat aludhattam, mert mikor hangos ricsajra keltem fel, az óra délután fél egyet mutatott. Egy nagy nyújtózás után kikeltem az ágyból és leballagtam a konyhába Rose-t keresve, de nem találtam sehol, csak egy cetlit a hűtőn:


” Kincsem, nekem el kellet mennem dolgozni, olyan hat óra körül jövök. Addig vigyázz magadra és ha van kedved nyugodtan sétálj egyet a környéken. Pár utcányira van egy nagyon jó kávézó, oda is nézz be!
       Csókollak, Rose :) ”

Az sorok közt olvasva egy halvány mosoly ült ki az arcomra, Rose nénikém a gondolataimban olvasott, ha nem ment volna el, akkor biztos szóltam volna neki, hogy elindultam város nézésre. Nem véletlen vagyunk rokonok! Egy pohár üditő ital után ismét a vendégszobában kötöttem ki, -valami kényelmes, de mégis szexi ruhát keresve magam. Nem szenteltem sok időt a keresgélésnek, azonnal kezembe akadt a megfelelő ruhadarab. Miután sikeresen felöltöztem, össze szedetem a kézi táskám és a fontosabb dolgokat belepakolgatva kisiettem az utcára. Igazából nem is tudom miért siettem annyira, hiszen időm annyi volt, mint a tenger, de talán a kíváncsiság és a kaland vágy hajtott ennyire. Az utcákat járva csak azon járt az agyam, hogy merre is kezdjem felfedező utamat, végül döntésem arra a bizonyos kávézóra jutott, így egy kisebb kerülőt véve megleltem a kis épületet. Amint benyitottam a helységbe igazi vidámság és jó kedv fogadott. A falak pasztell kékek voltak, mindenféle képekkel rajta, ami még hangulatosabbá tette a helyet. A bútorok sem voltak szegényesek és a személyzet is kedvesnek tűnt. A vendégek nagyban beszélgetett, s a finom illatok is megcsapták az orrom. Jól esően beszívtam magamba az illatokat, és elhatároztam, hogy belevetem magam az arizónaiak életébe. Kis ámuldozás után sikerült összekapnom magam, és elvánszorogtam a pultig, ahol egy hosszasabb gondolkodás után egy szelet mignont és egy ice teát kértem. A kedvesen mosolygó hölgy eleget tett kérésemnek és rövid időn belül sikerült asztalt foglalnom a sütivel. Épp bele szerettem volna harapni az íncsiklandó sütibe, amikor egy számomra még ismeretlen, talán velem egy korú lány ült le az asztalhoz, velem szembe.



- Látom új vagy erre fele. -állapította meg magának, egy hosszas végig mérés után.
- Honnan tudtad? -néztem rá nagy meglepettséggel.
- Aki ide bejön, az nem szenved annyit azzal, hogy mit kérjen. Itt a kiszolgálók már ránézésre tudják, hogy mi jár az ember fejében. -magyarázta nagy büszkeséggel.
- Őszintén megvallva, most járok itt először. -beszéltem kedvesen, s próbáltam barátkozni.
- Igen, azt észre vettem. -forgatta meg lekezelően a szemeit. Válaszul nem igazán tudtam mit mondani, így csak egy kínos vigyort adtam felé, s bele haraptam a süteménybe. - Dolly vagyok! -nyújtotta felém a kezét, egy nagy mosoly keretében.
- Én meg Brooklyn, de szólíts nyugodtan Brook-nak. -ráztunk kezet.
- Nem. Te egyenlőre „újonc” leszel. -jelentette ki nagy komolysággal.
- Ahogy akarod... -vetettem egy furcsálló pillantást, s ismét bele haraptam a sütibe.
- Szóval, újonc. Most vagy itt először, igaz? -tette fel nekem a költői kérdést.
- Igen, mint már mondtam. -vetettem egy rosszalló pillantást rá.
- Akkor még egy csomó mindent nem láttál, és nem is ismersz. -mondta.
- Nem igazán. -csóváltam meg a fejem, mire felpattant az asztaltól és az új becenevemet kiáltva a kijárathoz sietett. Mikor látta, hogy nem mozdulok vissza fordult és megragadta a csuklómat, s magával rántott. - Hé, a sütim! -néztem vissza elkeseredetten az asztalon hagyott ételre.
- Majd kapsz másikat! -rántotta meg erősebben a karom, s ki is értünk a helységből.
- Most meg mit akarsz? -mértem fel az ismeretlen terepet, illetve a piros Kabrio előtt álló lányt.
- Azt, hogy szállj be! -vágta rá, és kinyitotta az ajtót.
- Minek? -kérdeztem, szemöldököm össze ráncoltam.
- Mit kérdezősködsz ennyit? -kérdezte kissé hülye fejet vágva. Kérdését nem nagyon értettem, hiszen egész idő alatt csak kétszer kérdeztem vissza. - Majd megtudod, csak szállj már be! -siettetett.
- Jó. -forgattam meg a szemem. - De ha lehet ne rabolj el! -vettem viccesre a dolgot, mikor már az autóban ültünk.
- Nem foglak, nincs rád szükségem. -indította be a motort.
- Ugye tudsz vezetni? -néztem rá kételkedve.
- Hé, lazíts már! Engedd el magad! -mondta lazára véve a helyzetet.
Egy halk sóhaj hagyta el a számat, ezzel próbáltam utalni rá, hogy már most megbántam, hogy egyáltalán vissza válaszoltam neki, mikor azt se tudtam ki ő, nem mintha most sokkal többet tudnék róla. A kis kocsikázás közben a mellettem vezető barna hajú lány elmesélt mindent, amit szükséges tudnom az országról, illetve a környékről, és egy-két boltot is távolról megismertetett velem. Igazából nagyon élveztem a dolgot, nagyon megtetszett nekem ez a hely, és éreztem, hogy még sok minden vár rám, amitől még jobban felpörögtem. Mint kiderült, egy közeli tóhoz mentünk, ahol rengetegen élvezték a kellemes időt. Miután Dolly kiszállt az autóból, és a motorháztetőre ült, én is követtem őt.
- Hát nem kellemes? -nézett a távolba.
- De, nagyon is az. -mosolyodtam el az elénk táruló látványtól, amint a kellemesen sütő Nap megcsillogtatta a tó felszínét, aminek széleit rengeteg nád és egyéb tavi növény díszített.
- Imádok ide kijönni, olyan megnyugtató! -sóhajtott fel. Kijelentésére elmosolyodtam, s ittam magamba a látványt. - Hé, újonc! -szólalt meg hirtelen. - Nem is tudok rólad semmit...
- Hát, nem volt alkalmam mesélni. -feleltem.
- Akkor itt az ideje. -mosolyodott rám.
- A nevem Brooklyn Clark, és Los Angelesből jöttem....

Itt is lenne az első rész. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Ha így van, kérlek hagyjatok magatok után nyomot.

Bia xx.

Prológus

Brooklyn Clark

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megváltozik az egész életem. Hogy többé nem az az átlagos los angelesi lány leszek, aki az előtt voltam. Az emberek napról napra felismernek az utcán, össze súgnak, elmoslyodnak. Megállítanak az utcán közös képekért, esetleg aranyos idézetekkel látják el a közösségi oldaladat. Néha olyan kellemes érzéssel tölt el ez az egész, de persze minden tündér mesében vannak rosszak, akik a halálodat kívánják. Egy idő után hozzászoksz a sok gyülőlethez és a fájdalomhoz, de mi sem okozhatna nagyobb fájdalmat annál, ha a szeretett barátnőd és a legfontosabb személy az életedben egymásra talál és összefekszenek? 

Így történt az, hogy egy szempillantás alatt elvesztettem mindent, ami az életemben fontos volt. Csak pár óra volt az egész, de mégis oly' hosszasnak tűnt a nélküle töltött idő. Átvertek, kihasználtak, és ott okoztak fájdalmat, ahol csak tudtak. 

Itt, a sarokban ülve, egyre csak arra tudok gondolni, hogy mi van ha az én titkom is ilyen hamar kiderül? 

Felhzúzott térdeimet karjaimmal átkaroltam, fejemet térdemre hajtottam, s hagytam, hogy könnyeim utat törjenek. Már ki kellett adnom a feszültséget, és valahogy a sírás mindig megnyugtat. De valahogy ez után sem tudtam megnyugodni, az agyam kattogott, a gondolataim kavarogtak, s a kimondott szavak zengettek a fejembe. És hogy hogyan is történt ez az egész? Hogyan ismertem meg Dolly-t? Mi az igazság? És mikor derült rá fény? Hadd meséljem el...