1. fejezet: Újonc

   Brooklyn Clark

2013. Február másodika van. Pár órája landolt a gépem Arizónában. Most épp a nagynénémhez, Rose-hoz tartok, egy taxiban üldögélve. A szüleim Európában, pontosabban Németországban kaptak munkát, így egy kis időre elutaztak, és bár elmúltam 18, Anyuék jobb szeretik, ha valaki ügyel rám. Itt nem arról van szó, hogy nem bíznak meg bennem, egyszerűen csak elővigyázatosak. Szerintem nem baj, ha aggódnak értem, akkor lenne baj, ha nem tennék. Míg a taxiban ülve az ablakon nézek ki, az utcákon az emberek tömegei járkálnak fel és alá. Gondolom mindenki siet a munkába, hiszen reggel van, senki nem akar dugóba kerülni. Egy nagy ásítás után előszedtem a telefonomat és dobtam egy üzit Rose-nak. Mikor választ kaptam az SMS-re, bedugtam a fülest és vártam, hogy az egy órás útnak vége legyen. Így elnézve Arizóna ismeretlen utcáit, egész aranyos helynek tűnik. Forglmas, nyűzsgő város, pont amihez hozzá vagyok szokva. Szerintem nem lesz itt semmi gond, majd csak egy barátnőt kell szereznem, mivel fogalmam sincs, hogy mit fogok magammal kezdeni egyedül... Ez alatt a kis gondolat menet alatt sikeresen megérkeztem Rose nénikémhez, aki már a ház előtt várt rám. Boldogan kiszálltam a taxiból, s miután a bőröndjeimet is kipakoltam a nénikémhez siettem. Amint odaértem Rose nyakába ugrottam és jól megölelgettem. Nagyon jó érzés volt újra látni őt, és ez az érzés kölcsönös volt. Az első dolog, amit Rose tett, hogy rengeteg süteménnyel halmozott el. Nem győztem könyörögni neki, hogy ne adjon többet, mert akkor kora reggel okádom telibe a lakást, aminek nem biztos, hogy örülne. Miután sikerült megállapodnunk, körbe vezetett a házban és megmutatta a szobám. Rögtön be is cuccoltam, majd úgy döntöttem, hogy azt a pár órát muszáj kipihennem. Kiküldve Rose-t a szobából kényelembe helyeztem magam az ágyon, s álomba merültem. Gondolom nem sokat aludhattam, mert mikor hangos ricsajra keltem fel, az óra délután fél egyet mutatott. Egy nagy nyújtózás után kikeltem az ágyból és leballagtam a konyhába Rose-t keresve, de nem találtam sehol, csak egy cetlit a hűtőn:


” Kincsem, nekem el kellet mennem dolgozni, olyan hat óra körül jövök. Addig vigyázz magadra és ha van kedved nyugodtan sétálj egyet a környéken. Pár utcányira van egy nagyon jó kávézó, oda is nézz be!
       Csókollak, Rose :) ”

Az sorok közt olvasva egy halvány mosoly ült ki az arcomra, Rose nénikém a gondolataimban olvasott, ha nem ment volna el, akkor biztos szóltam volna neki, hogy elindultam város nézésre. Nem véletlen vagyunk rokonok! Egy pohár üditő ital után ismét a vendégszobában kötöttem ki, -valami kényelmes, de mégis szexi ruhát keresve magam. Nem szenteltem sok időt a keresgélésnek, azonnal kezembe akadt a megfelelő ruhadarab. Miután sikeresen felöltöztem, össze szedetem a kézi táskám és a fontosabb dolgokat belepakolgatva kisiettem az utcára. Igazából nem is tudom miért siettem annyira, hiszen időm annyi volt, mint a tenger, de talán a kíváncsiság és a kaland vágy hajtott ennyire. Az utcákat járva csak azon járt az agyam, hogy merre is kezdjem felfedező utamat, végül döntésem arra a bizonyos kávézóra jutott, így egy kisebb kerülőt véve megleltem a kis épületet. Amint benyitottam a helységbe igazi vidámság és jó kedv fogadott. A falak pasztell kékek voltak, mindenféle képekkel rajta, ami még hangulatosabbá tette a helyet. A bútorok sem voltak szegényesek és a személyzet is kedvesnek tűnt. A vendégek nagyban beszélgetett, s a finom illatok is megcsapták az orrom. Jól esően beszívtam magamba az illatokat, és elhatároztam, hogy belevetem magam az arizónaiak életébe. Kis ámuldozás után sikerült összekapnom magam, és elvánszorogtam a pultig, ahol egy hosszasabb gondolkodás után egy szelet mignont és egy ice teát kértem. A kedvesen mosolygó hölgy eleget tett kérésemnek és rövid időn belül sikerült asztalt foglalnom a sütivel. Épp bele szerettem volna harapni az íncsiklandó sütibe, amikor egy számomra még ismeretlen, talán velem egy korú lány ült le az asztalhoz, velem szembe.



- Látom új vagy erre fele. -állapította meg magának, egy hosszas végig mérés után.
- Honnan tudtad? -néztem rá nagy meglepettséggel.
- Aki ide bejön, az nem szenved annyit azzal, hogy mit kérjen. Itt a kiszolgálók már ránézésre tudják, hogy mi jár az ember fejében. -magyarázta nagy büszkeséggel.
- Őszintén megvallva, most járok itt először. -beszéltem kedvesen, s próbáltam barátkozni.
- Igen, azt észre vettem. -forgatta meg lekezelően a szemeit. Válaszul nem igazán tudtam mit mondani, így csak egy kínos vigyort adtam felé, s bele haraptam a süteménybe. - Dolly vagyok! -nyújtotta felém a kezét, egy nagy mosoly keretében.
- Én meg Brooklyn, de szólíts nyugodtan Brook-nak. -ráztunk kezet.
- Nem. Te egyenlőre „újonc” leszel. -jelentette ki nagy komolysággal.
- Ahogy akarod... -vetettem egy furcsálló pillantást, s ismét bele haraptam a sütibe.
- Szóval, újonc. Most vagy itt először, igaz? -tette fel nekem a költői kérdést.
- Igen, mint már mondtam. -vetettem egy rosszalló pillantást rá.
- Akkor még egy csomó mindent nem láttál, és nem is ismersz. -mondta.
- Nem igazán. -csóváltam meg a fejem, mire felpattant az asztaltól és az új becenevemet kiáltva a kijárathoz sietett. Mikor látta, hogy nem mozdulok vissza fordult és megragadta a csuklómat, s magával rántott. - Hé, a sütim! -néztem vissza elkeseredetten az asztalon hagyott ételre.
- Majd kapsz másikat! -rántotta meg erősebben a karom, s ki is értünk a helységből.
- Most meg mit akarsz? -mértem fel az ismeretlen terepet, illetve a piros Kabrio előtt álló lányt.
- Azt, hogy szállj be! -vágta rá, és kinyitotta az ajtót.
- Minek? -kérdeztem, szemöldököm össze ráncoltam.
- Mit kérdezősködsz ennyit? -kérdezte kissé hülye fejet vágva. Kérdését nem nagyon értettem, hiszen egész idő alatt csak kétszer kérdeztem vissza. - Majd megtudod, csak szállj már be! -siettetett.
- Jó. -forgattam meg a szemem. - De ha lehet ne rabolj el! -vettem viccesre a dolgot, mikor már az autóban ültünk.
- Nem foglak, nincs rád szükségem. -indította be a motort.
- Ugye tudsz vezetni? -néztem rá kételkedve.
- Hé, lazíts már! Engedd el magad! -mondta lazára véve a helyzetet.
Egy halk sóhaj hagyta el a számat, ezzel próbáltam utalni rá, hogy már most megbántam, hogy egyáltalán vissza válaszoltam neki, mikor azt se tudtam ki ő, nem mintha most sokkal többet tudnék róla. A kis kocsikázás közben a mellettem vezető barna hajú lány elmesélt mindent, amit szükséges tudnom az országról, illetve a környékről, és egy-két boltot is távolról megismertetett velem. Igazából nagyon élveztem a dolgot, nagyon megtetszett nekem ez a hely, és éreztem, hogy még sok minden vár rám, amitől még jobban felpörögtem. Mint kiderült, egy közeli tóhoz mentünk, ahol rengetegen élvezték a kellemes időt. Miután Dolly kiszállt az autóból, és a motorháztetőre ült, én is követtem őt.
- Hát nem kellemes? -nézett a távolba.
- De, nagyon is az. -mosolyodtam el az elénk táruló látványtól, amint a kellemesen sütő Nap megcsillogtatta a tó felszínét, aminek széleit rengeteg nád és egyéb tavi növény díszített.
- Imádok ide kijönni, olyan megnyugtató! -sóhajtott fel. Kijelentésére elmosolyodtam, s ittam magamba a látványt. - Hé, újonc! -szólalt meg hirtelen. - Nem is tudok rólad semmit...
- Hát, nem volt alkalmam mesélni. -feleltem.
- Akkor itt az ideje. -mosolyodott rám.
- A nevem Brooklyn Clark, és Los Angelesből jöttem....

Itt is lenne az első rész. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Ha így van, kérlek hagyjatok magatok után nyomot.

Bia xx.